A renegat függelék

Az alábbi munka a híres Pyarroni Élő Könyvek lexikális tudásának kivonatolásával készült. Mivel a bejegyzések nem azonos időben történtek, az apróbb ellentmondások - bármennyire törekedtem is felol­dásukra - elkerülhetetlenek.

A következőkért elsősorban a világot járó, a tu­dást szorgosan gyűjtő pyarroni Krad-papságot illeti dicséret. A Manifesztációs Háború évei alatt alapos ismereteket szereztek az amundok addig rejtőző népéről, a kényszerszövetség pedig Krán némely titkáról rántotta le a leplet.

Abul akh-Haib

Neves hamedi aranyműves családjában született 3629 derekán. Tizenöt esztendős koráig - apja olda­lán - ősei mesterségét tanulta, majd, az emirátus híresen jó kapcsolatainak köszönhetően, három évet Pyarronban (értsd Ó-Pyarron) töltött, ottani éksze­rész-mesterek fogásait tanulmányozva. Hazatérvén apja kamatoztatta az ifjú nyelvtudását, utazó keres­kedőként távoli országokba küldte.

P sz. 3652-ben egy sivatagi útról az ifjú Abul megváltozva tért vissza: elvesztette érdeklődését a családi javak gyarapítása iránt. Hamarosan elhagyta a szülői házat, hogy a rosszhírű Madab el Sobrába költözzék.

Jó ideig saját szakállára kémkedett a Pyarroni Titkosszolgálat javára. Évek múltán igyekezete el­nyerté a szervezet tetszését, hivatalosan is felvették vele a kapcsolatot, s ettől fogva feladatokkal, taná­csokkal látták el. 360-ben Pyarronba rendelték, két éven keresztül a hírszerzés fogásaira okították; öt esztendőre rá el Sobira emírjének udvari ékszeré­szévé küzdötte fel magát. Ettől fogva (Ékszerész fedőnéven) nélkülözhetetlen híreket szállított megbí­zóinak, s idővel a sobirai kémhálózat fejévé léptették elő.

3691-ben bekövetkezett halálát egyesek összekö­tik a Titkosszolgálat két különleges ügynökének ha­lálával, s a magukat jólértesültnek nevezők kapcso­latba hozzák Lord Quator kráni Tersius látogatásá­val, de még a Manifesztációs Háborúval is.

Al Abadana emirátus

A legelső, és kétségtelenül legjelentősebb dzsad ál­lam. Korai feljegyzések szerint a főváros legősibb épületeit a Pyarron előtti III. évezred hajnalán emelte a dzsenn civilizáció. Utóbb - a dzsad nép megjelen­tével - a város sivatagi birodalommá nőtte ki magát: területe nagyobb, mint a többi dzsad államé együtt­véve - ez nem összefüggő országot, hanem oázisokat, elszigetelt városkákat jelent - s igaz ez lakosságára, ennek egyenes következményeként haderejére is. Vezető szerepét ellenlábasai sem kérdőjelezik meg: a legszervezettebb országnak tartják a Taba el Ibarában.

A tisztavérű dzsenn családok túlnyomó része itt él. Fővárosán kívül számtalan nagyobb várossal büsz­kélkedhet, területén alig találkozni nomád pászto­rokkal, a lakosság zöme kézműves, kereskedő vagy katona. A közbiztonság a világ más tájain megszo­kottal vetekszik, ami a Taba el Ibarában lenyűgöző eredménynek számít.

Az ország gazdaságilag is erős, amit nemcsak po­litikai elsőségének, hanem a fővárost Erionnal összekötő térkapunak is köszönhet. Minden jelentő­sebb dzsad kereskedőház rendelkezik lerakatta) al Abadanában; bármilyen költséges is a térkapun tör­ténő szállítás, ez a legforgalmasabb kereskedelmi út a dzsadok és a világ más tájai között.

Al Abadana - számtalan egyéb termékén túl - a síküvegről nevezetes, amit a dzsad világban másutt nem képesek előállítani. A torzításmentesen átlátszó üvegtáblák értéke megközelíti ezüstben mért súlyukat.

Al Bahra-kahrem

Bódító és serkentő hatású harci kábítószer. A dzsa­dok gyakorta Fűszernek vagy Fűnek nevezik, Krán­ban Haláltáncként emlegetik. Használata emberek számára életveszélyes, fokozottan egészségkárosító.

Elsőként Khadal al Hagi, az Ibara szerte ismert alkimista-méregkeverő állította elő háromszáz esz­tendővel ezelőtt. Elkészítését kilenc lépésben ajánl­ja, melyek során a fűszerkeveréket titkos recept alapján készült illóolajokkal itattják át, majd a nap hevén szárítják. Silány utánzatok előállításával más dzsad fűszerészek is kísérleteznek, az igazi al Bahra­kahrem titkát azonban kizárólag a sobirai emír szá­rító-műhelyeiben ismerik.

Amhe-démon

Amund (emberi) testű, szörnyetegfejű démon, Amhe-Ramun Manifesztációjának egy porhüvelye. Anyagi testének fenntartásához olykor élelemre, szellemének táplálásához pedig véráldozatra van szüksége. Félelmetes külseje ellenére önmagában csak mérsékelten veszedelmes, ám tucatnyi amund démon őrzi és szolgálja. Összesen huszonhárom Amhe-démon létezik, többségük a Mélysivatagban, titkos templomromokban rejtőzik. A Manifesztációs Háború krónikája szerint egyet közülük al Abadana elestekor elpusztítottak a dzsennek.

Amhe-Ramun

Az amund hitvilág legfiatalabb, legerőszakosabb is­tensége, a Harc és az Egység istene. Gyakorta nevezik Kékarcúnak, a Kék Hold Istenének és Kegyetlennek is; mióta papjai átvették az uralmat a vallás régebbi főistenének, Themesnek ynevi helytartóitól, Uralko­dó-istenként és Igaz Istenként is emlegetik.

Nevét az ősi írások Amhe-Ramun-ként betűzik, a szakrális amund képírásban pedig farkas és med­ve keverékének látszó démonfejként (Amhe-démon) jelenítik meg.

A háromezer esztendős amund-dzsenn háború­ságban Amhe-Ramun már megjelent Yneven, de az akkoriban még jelentősen hatalmasabb dzsennek, Galradzsa segítségével, megölték Manifesztációját. Az istenség evilági holttestét az amundok Második Titkos Városában, a Halál Tizenkét Termében he­lyezték el.

Az Ősi Egyezmény újabb kijátszásán Amhe-Ra­mun hatezer esztendőn át munkálkodott. Az időköz­ben bekövetkező, kedvező mágikus együttállásokat kihasználva cseppenként csempészte hatalmát Ynevre. Az isteni akarata által megtermékenyített papnők a titkos templomokban hatezer esztendő alatt huszonhárom Amhe-démont hoztak a világra ­az utolsót, a leghatalmasabbat a Sötét Együttállás Évében. A Kék Hold feljövetelekor az Amhe-­démonok és az Amhe-papok lelke összekapcsoló­dik, közösen alkotva az Isteni Tudatot. Egységük maga Amhe-Ramun, a huszonhárom testben lakozó Manifesztáció.

amund

Az amundok - ahogyan a Taba el Ibarában nevezik őket, az Ősi Nép - évezredeken át rejtőzött a sivatag mélyén. A Pyarron előtti III. évezredben vonultak vissza a történelem színpadáról, hogy más népektől és kultúráktól elzárkózva vészeljék át a viharos idő­ket. Létezésükről nem árulkodott más, csak a siva­tag szélén hátrahagyott templomromok, és az el qusarmai faúsztatók történetei a Shibara partján látott különös, égkék szemű fajzatokról. Senki nem tudta, valóban ott élnek-e a sivatag mélyén, vagy nem többek megrendítően valószerű legendánál. Maguk akarták így: rémtettekkel és szörnyű fátumokkal biztosították magányukat.

Az elmúlt évszázadban azonban minden megválto­zott. A sivatagszéli templomromoknál kezdődött: az oszlopcsonkok árnyékában meghúzódó utazók kí­sértő suttogást véltek hallani a mélyből, évezredes álmukból riadó, túlvilági teremtmények hangját. Rö­videsen bronzbőrű, égkék szemű alakok jelentek meg a környéken, különös dolgok történtek, karavá­nok tűntek el nyomtalanul. A bölcsek félve suttogtak egy nevet: Amhe-Ramunét, a már-már elfeledett si­vatagi istenét.

Az amund civilizáció négy istent ismer. A főisten Themes (Theemeth), a Napisten; forró csókjának nyomát a mai napig testén viseli a Földanya, Refis (R-eefith) - ez a rejtélyes opálmező, itt áll a Nap Első Titkos Városa, Sonnion (Thon-nion). A csókból fo­gant Nesire (Nethiree), a Vörös Hold, a Szerelem és Szépség Istennője, valamint Amhe-Ramun, a Kékar­cú, a Háború és az Egység Istene.

A dzsennekkel vívott három évezredes háborúban a legifjabb és legkegyetlenebb isten, Amhe-Ramun alászállt Ynevre, ám Manifesztációja elpusztult, mi­előtt a világ sorsát döntő mértékben befolyásolhatta volna. Újabb eljövetelét papjai hat évezreddel ké­sőbbre jósolták. Hitét hosszú időre elfeledte az amund nép, ám az idő közeledtével újra templomo­kat emeltek a kékarcú istenségnek; papjait pedig mind nagyobb befolyáshoz juttatták.

Elsőként - P.sz. IV. évezred hajnalán - Nesire veszí­tette el híveit. A Kékarcú papjai véres testvérháborút indítottak ellenük: a papnőket legyilkolták, a híveket erőszakkal áttérítették. A Nap Harmadik Titkos Vá­rosának romjait lassanként elnyelte a homok. Talasea (Thala-theia), Refis városa e század derekán pusztult el, lakosságát a megerősödő Amhe-papság az utolsó emberig lemészárolta. A főisten, Themes papjai vagy behódoltak a futótűzként terjedő testvér­hitnek, vagy mártírként haltak istenükért. Mire a Manifesztáció ideje elérkezett, A Nap Titkos Városai közül már csak Sonnion állt, templomaiban egyetlen istenhez, Amhe-Ramunhoz fohászkodtak, aki elhoz­za népének az egységet és a hódító háborút.

Az amundok testi hasonulással hódolnak az isteni tökéletességnek. Társadalmukban jelentős szerepet tölt be a küllem: minden amund ősi szertartások szerint formálja testét az istenszobrokhoz hasonla­tossá. Testük szoborszerű, arcvonásaik lágyak, elő­kelők, halántékig húzódó, keskeny szemgödrükben mély kékség honol; fekete, egyenesszálú hajukat körben azonos hosszúságúra, nyaktőig vágják. A megnyomorodó, csúfnak születő amund - az évezre­dek során egyre ritkában fordul elő ilyen szégyen ­megajándékoztatik a halállal, az újjászületés lehetőségével egy ép testben.

Az amund nép kifinomult, az emberitől idegen intellektussal rendelkezik. Elvont módon gondol­kodnak, a gyakorlatiasság, a politikai érzék, az int­rikus hajlam teljességgel hiányzik belőlük. Logikájukban elfogadott tényező az érzelem: a szeretet, harag, gyűlölet számukra egyenjogú érv a legkikezd­hetetlenebb következtetéssel. Nemes, jólelkű lények is lehetnének, ha nem fertőzné meg jellemüket a rosszindulat és a romlottság. Mindenkiben ellensé­get látnak; aki különbözik tőlük, azt lenézik. Külö­nösen igaz ez az emberekre, akiket állatokként tar­tanak számon, s mint ilyeneket, elsősorban rabszol­gának és élelemnek tekintenek.

Az amund társadalom két kasztra osztható, a szol­gák és az uralkodó-papok kasztjára. Utóbbiba tar­toznak a négy amund isten - napjainkban már csak Amhe-Ramun - papjai. Ők irányítják az amund civilizációt, számtalan szolgával és rabszolgával rendel­keznek, rangjuktól függő pompában élnek. A legha­talmasabbak közülük a szó legszorosabb értelmé­ben véve élet és halál urai. Régebben gyakorta elő­fordultak a kaszton belül villongások, ám a Kékarcú ideje óta isteni törvény az Egység.

Az uralkodó-papok (hat-neb) kasztjába csak a szü­letés jogán kerülhet bárki, de nem a származás, hanem a képességek döntenek. Uralkodó-papok gyermekei gyakorta születnek a szolgák kasztjába ­habár kétségtelenül kiváltságos elbánásban része­sülnek -, és egy szolga gyermekét is haladéktalanul magához veszi nevelésre a papság, ha felfedezik rajta a keresett jegyeket. Hitvallásuk szerint maguk az istenek jelölik ki leendő papjaikat: ha egy gyermek lát a teplom-piramisok sötétjében, az istenek jegyét viseli.

A szolgák kasztjába (hebet) tartozik az összes különleges képességek nélkül született amund, még az uralkodó-papok testőrei is. Az ide sorolt amun­dok élete sem nevezhető keservesnek, mindössze meg kell tanulniuk együtt élni a kiszolgáltatottsággal. Az alávaló munkákat rabszolgákkal végeztetik, az amund szolgákra csak felelőséggel járó, avagy művé­szi hajlamot igénylő feladatokat bíznak.

Ankhe-thueeth

(ejtsd: anke-tuész) A legismertebb amund démon; neve, szószerinti fordításban fali-démont jelent. Ek­ként sehol Yneven nem idéznek démonokat, a mágia ismerői az ankhe-thueeth-t leginkább a jelmágia és a síkmágia fejezetébe sorolják.

Az ankhe-thueeth mágikus tartalmú falrajz, jelek­kel, írással kísért ábrázolása a megidézendő teremt­ményeknek. A színes, elnagyolt festmény valójában síkkapu, melyen a megidézett teremtmény átléphet

Ynev világára, majd dolga végeztével visszatérhet hazájába. Hogy a kapu megnyílását pontosan mi váltja ki, egyenlőre tisztázatlan, de az ankhe-thueeth démonok főként őrző szerepet látnak el. A mágikus rajzok elrejthetők a hagyományos amund képírás­ban, s a megidézett démonok egy hányada is látha­tatlan, mivel nem rendelkezik testtel, csak az asztrál­é s mentálvilágban jelenik meg.

Árnyékjárók

A fejvadászokéhoz hasonló mesterséget űzők elneve­zése Shadonban - elsőként a P.sz. III. évezred küszö­bén tesznek róluk említést a kódexek. Korabeli leve­lek tanúsága szerint az első árnyékjárók renitens shadleki nemesifjak voltak, bér-bajvívással, később rablással és fosztogatással keresték betevő aranyaikat. Manapság Shadon minden tartományában, még a királyvárosban is megtalálhatók, tagjaik közt egyre kevesebb a nemesenszületett, s egyre több a szegény sorból feltörekvő, ügyes fegyverforgató.

Az árnyékjárókat két tőrkardjuk első látásra ki­emeli az elegáns nemesifjak közül, testük valamely táján hagyománytiszteletből Shadlek jelképét, teto­vált halat viselnek. Innen ered a klánjaikat laza egységbe fogó szervezet neve is: Halak.

Birodalmi légiók

Krán legjobban képzett seregei - minden légió egy-egy hadászatilag nélkülözhetetlen fegyvernemet testesít ­meg. Kráni források tizenhárom, egyenként húszezer fős légióról beszélnek, egyet minden Belső Tartomány köteles kiállítani és a birodalmi elvárása szerint kiképezni. A kiképzést valójában a légiót hadmesterei végzik, varázstudók és évezredes ta­pasztalatok segítségével.

Bármelyik fegyvernemet is képviselje valamely lé­gió, mindhez tartozik öt tucat Fürkész (felderítő), három tucat Pusztító, és négytucat fős egységenként egy centúrió és egy vajákos.

Birodalmi Fejvadászklán

A rettegett szervezetet P.sz. 1224-ben alapították a Kráni Tizenhármak. Feladata a kezdetektől fogva a legfelsőbb birodalmi érdek foganatosítása volt a Fe­kete Határ mindkét oldalán. A klán nyolcvan fejva­dászt és húsz szabadvadászt számlál. Előbbiek csoportban vagy varázstudók kíséretében tevékenyked­nek, utóbbiak önálló küldetéseket teljesítenek, vagy Meridiánként irányítják társaikat.

A Birodalmi Fejvadászklán nem önálló fejvadász szervezet, nem képez gyermekeket, nem foglalkoztat kémeket, különféle mesterembereket, belső szabá­lyai az ynevi lovagrendekét idézik. Közvetlenül a Tizenhármak irányítása alatt álló különleges alakulat ezen tagjai kirendelt transcepsek (varázstudók) és magas rangú birodalmi tisztségviselők mellett telje­sítenek szolgálatot.

A klán tagjai a Birodalom - és az utóbbi évezredben Gorvik - klánjaiból választott fejvadászok, hivatásuk legjobbjai, minden esetben emberek. A több évtize­des kiképzés során a birodalmi fejvadászok páratlan mentális csiszoltságra, számtalan különleges képes­ségre és évezredek tapasztalataira tesznek szert. Mindannyian ismerik a mágiát, nem ritka közöttük, aki alkalmazza is; harcmodorukat démonoktól és aquiroktól lesték el, testüket évszázados gyakorlás­sal és varázstudók segítségével készítik fel az emberpróbáló harcművészetre. Szigorú fegyelemben élnek, a klán törvényei önálló személyiségük levetkőzését is megkövetelik tőlük. A klán fejvadásza a Birodalomért, a tudásáért él és hal, egyéni céljai, vágyai nincsenek. Elődeik tetteit emlékezetükbe vé­sik, de neveket, arcokat nem jegyeznek fel.

Dzsambia

A dzsadok jellegzetes, görbe tőre. Az elnevezés ma­gában foglalja a tokot és az övet is, mellyel a fegyvert a derekukra kötik.

Dzsenn (jann)

A dzsenn titokzatos nép. Habár nem emberek, em­berek között, az emberi társadalom elválaszthatatlan részeként élnek; már elképzelni sem tudnák, hogy önálló társadalmat alkossanak, mint egykoron. Hozzászoktak a jóléthez, a szolgák seregéhez és a temérdek kincshez. A Taba el Ibara valódi urai ők, a dzsad világ igazi hatalmasságai.

Számuk a kezdeti tízezrekhez képest az idők során riasztóan megcsappant, mára alig ezer főre tehető. Idegen származásukkal nem kérkednek, legfeljebb egymás előtt fedik fel kilétüket. Vérük tisztaságára feltűnés nélkül, de gondosan vigyáznak; ősi uralko­dó-családjaikból kerül ki a legtöbb dzsad emír és sejk, de a nagy bank- és kereskedőházak tulajdono­sai is.

A dzsadok természetesen tudnak létezésükről: egyes uralkodókról, nagyhatalmú kereskedőkről köztudott dzsenn származásuk, megint másokról csak feltételezhető. Valójában jóval többen élnek a Taba el Ibarában, mint bárki gondolná - rejtőzésük fő oka nagyszámú ellenségük. A dzsadok messziről tisztelik őket, mint uralkodókat, vezetőket, hiszen azok amúgy is megközelíthetetlenek, de a minden­napi életben rettegnek a dzsennektől könyörtelen logikájuk, számító, érzelmektől mentes gyakorlati­asságuk miatt.

Az ember számára a dzsenn kiszámíthatatlan. Hi­ába jó szándékú, a magasabbrendű célok érdekében bármire hajlandó - sosem tudni, fennkölt célja kinek az életébe, a vagyonába kerül. Ezért a dzsadok, ha kiderül valakiről dzsenn származása, gyakorta vé­geznek vele titokban, mielőtt az illető bajt hozhatna környezetére.

Míg az amund rosszindulatú, érzelmeire vakon hallgató faj, a dzsenneket a számító logika, a féken­tartott. letisztult érzelmek, és a jóakarat vezérli. A következetes gondolkodásnak, a logikának óriási és ősi hagyományai vannak körükben. A különféle bi­zonyítási eljárásoknak, érveknek, ellenérveknek, gondolati utaknak, iskoláknak és eszmefuttatások­nak könyvtárakat megtöltő irodalmával rendelkez­nek. Elméleti tudásuk és született képességük révén, e téren úgyszólván felülmúlhatatlanok, a köznapi ember számára hihetetlen teljesítményre képesek, épp ezért félelmetesek. Az emberek általában men­tesnek gondolják őket az érzelmektől, holott csaknem tökéletesen uralkodnak azokon. Nem jönnek ki a sodrukból, nem ragadtatják magukat heves cseleke­detekre, mindig megfontoltak és hűvösek. Tartóz­kodnak minden élvezettől, mely józan eszük és mérlegelő-képességük elvesztését okozná: csak mértékkel isznak szeszt és elutasítják a dzsadok által köz­kedvelt bódítószereket. Ugyanakkor, ha valamely ér­zelem - gyűlölet, szeretet, barátság, hűség vagy bosszúvágy - egyszer befészkelte magát a lelkükbe, többé nem távozik onnan. Ilyen tekintetben a dzsennek nem felejtenek; mint mindenben, az érzelmeik­ben is megbízhatók.

Mikor őshazájukat odahagyva megérkeztek Ynevre, ősi ellenségeikkel az amundokkal találták magukat szemben. Az újra fellángoló háborúból meggyengülve, de - mint Ynev térképére pillantva látható - győztesen kerültek ki, legalábbis a Mani­fesztációs Háborúig.

A dzsennek egykor nem mágiájukkal, seregeikkel kerekedtek felül az amundokon, hanem az emberek segítségével. A Taba el Ibara peremén feltűnő ember­nép akaratán kívül segítette győzelemre őket, hiszen az amundok képtelenek voltak elviselni az emberek tömegét, harsány életkedvét, s visszavonulni kény­szerültek előlük. Ellenben a dzsennek, természetük­nél fogva, társat, barátot láttak az új fajban. Hamar megtanulták irányítani és kihasználni a náluk kevés­bé eszes, érzelmektől lángoló embert. Eleinte mér­téktelenül keveredtek is velük - létrehozva a dzsadok népét -, ám idővel felismerték, utódaik alig örököl­nek valamit természetükből, s ezáltal veszélybe ke­rülhet fajuk fennmaradása. Ettől fogva a dzsennek gondosan vigyázzák vérük tisztaságát. A fertőzött vérű utódokat kizárják maguk közül, csak kevésbé jelentős feladatokra tartják őket alkalmasnak.

A dzsadok istenei, Galradzsa, Doldzsah és Dzsah eredetileg a dzsennek istenei voltak - mint kultúrájuk számtalan vonását, ezt is örökül hagyták utóda­ikra. A dzsennek közeli, személyes kapcsolatban állnak isteneikkel, imáikhoz, fohászaikhoz nem igénylik papok segítségét. Dzsenn soha nem teszi be a lábát dzsad templomba, s ha mégis, nem érzi fennköltebbnek a helyet saját házánál.

Az átlagos dzsenn külsejét tekintve megkülönböz­tethetetlen a dzsad embertől. Bőre barna, haja hul­lámos, olajos-fekete, orra merészen ívelő, gyakorta horgas, szeme sötét. Magas termetű, elegáns megje­lenésű, az átlagosnál kifinomultabb arcú dzsadnak látszik.

Dzsenn-szablya

A dzsennek hagyományos és jellegzetes fegyvere a róluk elnevezett szablya. Alapvetően egykezes fegy­ver, de markolata elég hosszú ahhoz, hogy olykor kétkézre foghassák. Forgatásának technikája, a moz­dulatok kimunkáltsága és a harcmodort átható szel­lemi többlet emlékeztet a harcművészetekre. A kes­keny, vékony, hajlított pengéjű kardot mágiával ko­vácsolják páratlanul rugalmassá és törhetetlenné. Kovácsolásának fogásai, a felhasznált fémek ötvözési aránya szigorúan őrzőt titok, melyet a dzsenn ko­vácsművészek apáról fiúra örökítenek.

A dzsenn szablya a dzsenn legfőbb ékessége, mégis gyakorta álcázza, jóval szélesebb, handzsárhoz, ha­gyományos szablyához készült hüvelyben hordja, hogy ne váljon árulójává. Természetesen az uralkodó családok sarjai büszkén viselik ősi fegyverüket, aho­gyan számtalan hiú és vagyonos dzsad is dzsenn szab­lyát köt az oldalára. Az efféle kérkedőket a dzsennek lenézik, ugyanakkor megbecsülésük legfőbb jeleként szablyát ajándékoznak az erre érdemesnek.

El Dzsiah

A legrettegettebb vihar a Taba el Ibarában, főként az sheralmenti és a középső területeken, azaz a Mély­sivatagban tombol. A mélykék égből sűrű, óceáni eredetű eső zuhog, de a föld felett nyíllövésnyi magasságban eltűnik, s Ynev valamely más pontján hullik alá. Innen származik közkeletű neve is: Szárazvihar. A jelenség minden bizonnyal a Taba el Ibarát létre­lhozó ősi mágia eredménye. A vihart a földön tombo­ló, örvényeket vető szél kíséri, mely elsodor, elpusztít mindent, ami az útjába akad.

El Hamed emirátus

A legnyugatibb fekvésű emírség, területén halad ke­resztül a legtöbb Ordanba igyekvő karaván. A Taba el Ibarában itt él a legtöbb külvilági, ami civilizált viszonyainak, és nagyvezíre, Rahim el Haszra politi­kájának köszönhető.

El Hamed rövid két évtized alatt a világ szemében a Taba el Ibara kapujává lépett elő. Manapság az sem ritka, hogy Ynev országai és hatalmai - különösen az északiak - nem Abadanán, hanem el Hameden ke­resztül tartják a kapcsolatot a dzsad néppel. Nem tudható, melyik tény következik a másikból, de Ynev-szerte a hamedi dzsad bankházakat tartják a legmegbízhatóbbaknak. A megszokás új keletű, "ám az ideáramló aranyak máris éreztetik hatásukat el Hamed gazdaságának és befolyásának erősödésé­ben.

Bankházain és civilizáltságán túl az emírség egzo­tikus é s méregdrága illatszereivel hívja fel magára a világ figyelmét. A különleges esszenciák összetételét és elkészítését a legszigorúbb titok övezi, a pároló­műhelyeket - sobirai példát követve - az emír szemé­lyi testőrsége őrzi éjjel-nappal.

El Sobira emirátus

Ezer esztendős történelmében mindig is a romlott­ság é a bűn fészke volt a Taba el Ibarában. A fővárost, Madab el Sobirát, a kezdeti idők krónikái rablóhordák, orgazdasággal foglalkozó kereskedő) tanyájaként emlegetik. Pyarron iránt elkötelezett tör­ténetírók Krán bástyájaként emlegetik az országot. Tény, hogy el Sobira emírje más szemszögből szem­léli a világ dolgait, mint el Hamed vagy al Abadana uralkodója, az emírség mégsem vehető egy burnusz alá Gorvikkal.

Az ellenségeskedés forrása az emírség legfőbb ki­viteli cikke, a bódító hatású fűszerkeverék, az al Bahra-kahrem. A különleges Füvet három évszázada állítják elő az emír műhelyei, Krán pedig a kezdeti időktől fogva tonnaszám vásárolja e "kincset". So­bira alaposan megkéri a szer árát, s nagybani, állan­dó vevője révén dúsgazdag. Kránt érzékenyen érinte­né a sobirai fűszerszállítmányok elmaradása, ezért mindent elkövet, hogy növelje befolyását az emírség­ben. Hiába terjeszti azonban Ranagol hitét, hiába zülleszti gorviki mintára Sobira lakosságának erköl­cseit, az egymást követő emírek keményen ellenáll­nak, s el Sobira megőrizte függetlenségét.

Pyarron mindent elkövet, hogy rákényszerítse az emírt a Fű-szárítás betiltására, de a dúsgazdag, a sajátján kívül zsoldosseregekkel is megerősített el Sobira merészen dacol a legnagyobbak haragjával. El Hameddel szüntelen, viharos érzelmek kísérte háborúságban áll. Ha az északi szomszédot nem támogatná a fél Délvidék és a hatalmas al Abadana, s nem választaná el tőle dűnék végtelen tengere, Sobira hónapok alatt letörölné a térképről.

A fővárosban - de a sivatagi állam más településein és útjain is - csapnivaló a közbiztonság. Ide gyűlik, ide menekül a Taba el Ibara söpredéke, itt kötnek ki mindazok, akiket máshol már nem tűr meg hátán a homok. Madab el Sobirában nyíltan tevékenykednek Ynev leghírhedtebb orgazdái, ide futnak be a rabszol­gavadász karavánok is. A sobirai rabszolgapiac (el Gahad) egyedülálló; itt nem kérdezik, ki mi volt azelőtt, hogy láncra verték. Ha fényes nappal valakit kirabolnak az utcán, a városiak félénken visszahú­zódnak, meg sem kísérlik hívni az őrséget. A klánok, bűnözők keze ugyanis az emír palotájáig ér: aki alkalmatlankodik, hamar a börtönök mélyén talál­hatja magát. A biztonság kizárólag valamelyik klán­tól vásárolható meg "ajándék" - rendszeres védelmi pénz - fejében.

emáme

A dzsadok jellegzetes fejfedője; a fej köré, olykor az arc elé tekert hosszú kendő. Számtalan módon vi­selhető, a sivatagban hosszabbat hordanak, olykor külön álló darabokból kötik fejükre.

Erone

A legkeletibb fekvésű tengerparti kereskedő herceg­ség. A kereskedelmi egyezmény a Gorvikkal és azon keresztül Kránnal való kereskedelmet osztja rá, ho­lott az állam köztudottan tengeri rablásból és orgazdaságból él.

A Gályák Tengerének biztonsága érdekében Pyar­ron gyakorta próbálja jobb belátásra téríteni Erone kalózhercegét, olykor erőszakkal, olykor ígéretek­kel. Az utolsó erőskezű kalózherceget, Cadata Aggia Erone am Eronét P.sz. 3690-ben holtan találták ágyá­ban, feltehetően új ágyasai végeztek vele. Azóta a kereskedő hercegséget belviszályok dúlják.

Fayumi törzs

Irtózat, gyűlölet és rettegés övezi a fayumikat a dzsa­dok: között, még a másik két nagy törzs (Bayadi és Haszra) harcosai is kitérnek előlük. Szívósnak ­mondják, hetekig bírják víz nélkül - és kegyetlenek; nem ismernek törvényt és erkölcsöt. Gyakorlott har­cosok. Jellegzetes ruhájukban, tevéik hátán olykor előbukkannak a Mélysivatagból, oázisokat rabolnak és irtanak ki, majd távoznak oda, ahová egyetlen hadsereg sem merészeli követni őket.

Senki sem ismeri náluk jobban a Taba el Ibarát. Vándorolnak a sivatagban, néhány hétnél, hónapnál tovább soha nem maradnak egy helyen. Csak általuk ismert oázisokat keresnek fel, titkos, betemetett ku­takból isznak ott, ahol más szomjan halna.

Fekete-acél

Mágikus tulajdonságú, könnyű, ám gyémántke­ménységű fém. Kizárólag a Kráni-medence közepén, a Kráni Torony közelében bányászható; feltételezé­sek szerint fókuszálja a mágikus energiákat, ami egykor szerepet játszott a Torony helyének megvá­lasztásában is. Talán épp ezért elenyészően keveset használnak fel belőle, kizárólag a Birodalom legkü­lönb fegyverforgatói részesülnek a kegyben, hogy fekete-acél fegyvert hordhatnak oldalukon.

A fekete-acél csak mágiával munkálható meg, a be­lőle kovácsolt fegyverek, vértek törhetetlenek, átsikla­nak minden mágikus védelmen. Egyes nézetek szerint a fém az Univerzum mélyebb régióiból került Ynevre, hogy miként, arra senki nem adhat magyarázatot.

Fekete Skorpiók

A sobirai emírek orgyilkos-testőrségét egy el Haszabi (Idegen Vér) nevű, fayumi anyától és gorviki apától származó félvér kalandor alapította P.sz. 3540 kör­nyékén. A Fekete Skorpiók - átlagban félszáz elit harcos - rettegett hírnévre tettek szert Ibara-szerte; elvakult fanatikusok, kegyetlen, de kiváló harcosok. El Hamedben évente több tucat véres gyilkosság fűződik a nevükhöz, a nagyvilág mégis az általuk használt és róluk elnevezett méregről ismeri őket.

Galradzsa

A dzsad vallás három istent és számtalan irányzatot ismer. Az irányzatokat az istenek akaratát értelmező szent emberek, a próféták alapítják; a papok az ő tanításaikat követik. A dzsad papok férfiak - hitük szerint, az istenek nem teremtik nőnek, akitől sokat várnak -, a templomuk, előjáróik előírta irányzat­hoz tartoznak. A legtöbb pap és hívő az ismert próféta. Fahyad útmutatásait, a Dzsiah-gatot a Ha­gyományos Utat követi.

Fahyad szerint senki nem tanulhat eleve papnak, mert a biztos hit és a bölcsesség csak a hosszú évtizedek során adatik meg: Aki nem maga talál rá, sosem lehet biztos a hitében. A Hagyományos Út nem tanít papi tudományokat, és nem szentel pappá hu­szonöt esztendős kor előtt; pap csak abból válhat, aki képes az istenekért eldobni múltját, vagyonát, a világi élet hívságait. Csak az ilyen ember szolgálhatja hűen istenét és híveit.

Dzsah papjai polgárokból, Dolzsah papjai tolva­jokból, Galradzsáé pedig egykori kalandorokból és utazó kereskedőkből lehetnek.

Jaszef Bahlit af-Halzabi

P.Sz. 3654-ben született el Sobira uralkodó család­jában, az al Haszabiban. Ereiben dzsenn ősök vére is csörgedez, amely - különös módon - közel egy évezred után benne ütközött ki legerősebben. Az al Haszabi emírjeit mindig is remek koponyaként tisz­telték, az al Bahra-kahrem előtti időkben a környező emirátusok és Pyarron akarata ellen manővereztek a politika tengerén, azóta Krán hódító terveit kerül­getik. Jaszef Bahlit huszonnyolc esztendősen került a trónra, miután Ibara szerte hírnevet szerzett sakk és egyéb logikai játékok terén. Alattvalói beszélik, eleinte nem lelte örömét az uralkodásban, míg fel nem fedezte, hogy az élet izgalmasabb játszmákat kínál, mint a sakk-tábla.

P.sz. 3691-ben bekövetkezett haláláért egyértelműen egy kráni birodalmi légió Tersiusát, Lord Quatort terheli a felelősség; egyesek megkockáztatják, hogy a háttérben már a Manifesztációs Háború előhangjai zengtek.

Kheb-thueeth

(ejtsd: kheb-tuész) Az amund démonok másik fajtá­ja, szobor-démon. A démonok ekként történő meg­idézése, egyáltalán, a mozgó, életet rejtő szobrok a Délvidéken kevéssé ismertek. Egyedül Kránban ta­lálni hasonlókat, ott őrbálványnak, a pyarroni nyelv­ben pedig élő-szobornak nevezik őket. Irányításuk­ról az esetek többségében az un. bálványmester gondoskodik, ezt a szerepet az amundoknál bárme­lyik pap vagy Amhe-démon képes ellátni.

A kheb-thueeth démonok általában ember mére­tűek, amundokat, vagy Amhe-démont formáznak. A köz-amund (hebet) az istenek követeinek, megteste­sülésének tartja őket, gyakorta imádsággal fordul hozzájuk, melyre a démon, a papok akarata szerint válaszol is. A nagyobb hatalmú kheb-thueeth démo­nokat kifestik, felékszerezik, olykor főpapok, neve­zetes amundok vonásaival ruházzák fel.

Madab el Sobira

El Sobira emirátus fővárosa, három egybeépült, kö­zeli oázis. Területe vízben meglepően gazdag, a kör­nyező sivatag dacára. A város karavánutak találko­zópontja, és - miként a Taba el Ibarában megszokott - magas falak övezik.

Napjainkban Madab el Sobira a dzsad városok egyik legnagyobbika, biztosan csak al Abadana előzi meg kiterjedés és lakosság tekintetében. Valóságos bűnfészek; rabszolgavadászok, kalandorok találko­zóhelye, alvilági klánok és a leghírhedtebb ynevi orgazdák tanyája. Területén emelkedik a Taba el Ibara legfényűzőbb épülete, az emír palotája, mely pompájával felülmúlja az abadanai emír Ezertornyú Palotáját és a híres aranyból és drágakövekből épí­tett El Higad Galradzsa templomot is.

Manifesztációs Háború

A jóslatok már a P.sz. XXXVII. század derekán figyel­meztettek az elveszett amund nép istenének, Amhe­-Ramunnak hat évezred múltán várható visszatérté­re. A bosszúszomjas istenség feltételezhetőn a dzsen­nek elpusztítására, az emberek rabszolgasorba alá­zására, és bujkáló népe dicsőségének visszaállításá­ra törekszik. A jóslatok 3690-re, a Sötét Együttállás idejére ígérik eljövetelét.

A pyarroni Fehér Páholy és a Krad-lovadrend több­ször tett kísérletet a Manifesztáció körülményeinek felderítésére, és a jelenség megakadályozására, mindannyiszor sikertelenül - csak a Manifesztációs Háború kitörte után tisztázódott, miként játszotta ki Amhe-Ramun az Ősi Egyezményt.

Pyarron szerint 3690-ben létrejött ugyan a Mani­fesztáció, de két esztendeig nem hallatott magáról: feltételezhetően népe egységének helyreállításán munkálkodott. A 3692-es év derekán végül, al Abadana határainál amund hordák törtek elő a Mélysivatagból. Felégették a dzsad falvakat, porig rombolták az idegen templomokat, kardélre hányták vagy, rabszolgasorba kényszerítették az embereket: legyőzhetetlenné tette őket Ynevre szállt istenük ha­talma. Az év végére elfoglalták a Taba el Ibarát, s megindultak a Kereskedő Hercegségek. Gorvik és a keleti városállamok ellen.

Mint a hadtudósok vizsgálataiból kiderült, sikereiket nem tömegüknek - hiszen az embernépek had­ereje több százszorosan felülmúlja létszámukat - nem is a harcosok gyakorlottságának, hanem első­sorban a Manifesztáció és a papok szakrális támo­gatásának köszönhetik. Amhe-Ramun - az amund hitvilág szerint a Háború és az Egység Istene - meg­sokszorozza híveinek harci kedvét és egységét, míg az ellene felsorakozó seregekben elhinti a széthúzás és a hűtlenség magvait.

A Manifesztációs Háború nyolcadik hónapjában, a P.sz. 3692 végén Krán és Pyarron kényszerű szövet­ségre lépett az Ynevre rontó iszonyat ellen. Össze­hangolták csapataik mozgását, közös rajtaütéseket szerveztek és egyesítették mágikus erejét a Manifesztáció szakrális hatalmának semlegesítésére.

Mélysivatag

A dzsadok mélysivatagnak nevezik a Taba el Ibara lakatlannak vélt, feltérképezetlen területeit. A Mélysiva­tagban nem vezetnek karavánutak, ha akadnak is oá­zisok, azokat nem lakják - legalábbis emberek nem. A homoki elfek, az Ősi Nép, s ki tudja, miféle szörnyetegek földje ez. Ember nem merészkedik ide, talán csak a vándorló törzsek - bizonyíthatóan közülük is csak a Fayumi -, no meg egy-egy kalandozókból álló csapat.

meneth

Az amundok jellegzetes fogazott kardját, a meneth-t (ejtsd: menesz) más ynevi civilizáció nem ismeri. Nem elsősorban ölésre, hanem roncsolásra, csonkí­tásra, kínokozásra alkalmas. Pengéje ujjnyi vastag élezetlen acél, melyet körben hegyes és éles gúlák fogaznak. Vágáskor a fogak tépik, szaggatják az ál­dozat: testét, csúf és fájdalmas, nehezen gyógyuló, ám nem túl mély sebet ejtve.

A meneth kialakulása az amund civilizációban kulturális okokkal magyarázható. Az amundok nem ismerik a vérteket - a páncélban a meneth fogai elakadnának, mezítelen vagy könnyen öltözött ellen­féllel szemben azonban igen hatékony lehet. Lélek­tani hatása sem hagyható figyelmen kívül: a test szép­ségét és tökéletességét mindennél többre tartó amun­dok szemében minden más eszköznél félelmetesebb.

Messeni fejvadászklán

A Birodalmi után Krán leghírhedtebb fejvadász szer­vezete. Örök riválisával ellentétben a messeni valódi klán, az egyik legnagyobb a Birodalomban. Nevét Messen városáról kapta, melyet az idők során meg­vásárolt a messeni hercegtől. A valódi fejvadászok a klán tagjainak és kiszolgálóinak mindössze egy szá­zalékát teszik ki - ami a közel kétszázezer klántagot figyelembe véve jelentős szám - a többiek mesterem­berek, kémek, egyszerű fegyverforgatók, szolgák, varázstudók, és még ki tudja ki- és miféle szerzetek.

A Messeni Fejvadászklán független a Birodalom nagyjaitól, senkivel és semmilyen szervezettel nem áll hűbéri viszonyban. Önellátó, Messen városán kívül is számtalan kisebb klán tartozik a befolyása alá. Szolgálatait fizetség ellenében bárkinek és bár­milyen célra felajánlja, ám - nem titkolja - kedvére való a Birodalom, különösképp a Birodalmi Klán ellenében cselekedni.

A két klán között gyakoriak az összecsapások, de a messeniek legjobbjai hiába érnek fel a Birodalmi klán fejvadászaival, azokat a Birodalom és félelmetes hatalmú varázstudói támogatják.

Mon-dul

Krán szerte ismert, és rettegett, fekete-acélból ková­csolt kard, a Birodalmi légiók Tersiusának rangjele. A legendák szerint a Garh-Duel-beli lázadás óta Aquir-ölőnek is nevezik. Utoljára Lord Quator Biro­dalmi Tersius oldalán említtetik - azóta nyoma ve­szett.

Pyarroni titkosszolgálat

Létéről és tevékenységéről sokat, tagjairól szinte semmit nem tud a világ. Sokan azonosítják a pyar­roni illetőségű kalandozókkal, s manapság összefüggésbe hozzák egy Smaragd Testvériségként ismert szervezettel, illetve egy Lord Racen nevű, közkedvelt pyarroni nemesúrral is.

Ami bizonyos, a titkosszolgálat Pyarron (és a Pyar­roni Eszmeként emlegetett világnézet) védelmét látja el Yneven, hírszerzéssel és titkos akciókkal. Megala­kulásának körülményeiről és időpontjáról nem tudot­tak a részletek; a szervezet először a P.sz. II. évezred alkonyán hallatott magáról. Az évszázadok sorári számtalan rend és nemesi udvar mögé rejtőzött, de mindig időben fedőszervet váltott.

A titkosszolgálat ügynökei a Délvidék minden or­szágában fellelhetők - a lelkes műkedvelőktől a hivatásos kémekig -, a Pyarron politikájában jelentősnek számító államokban teljes ügynökhálózatok és ti­kos rendházak működnek. A különleges ügynökök - tapasztalt kémek, varázslók és fegyverforgatók - a legkülönb kiképzést kapják, kiváló mesterektől tanulják tudományukat.

Egy részük - e regény fontos szereplőihez hasonló an - fejvadász. Ők shadoni árnyékjárók, ereni em­bervadászok, de javarészt Gorvikból kivándorolt fejvadászok leszármazottaitól örökölték mesterségü­ket.

Köztudott, hogy a titkosszolgálat ügynökei között számtalan a kalandozó, aki felajánlja szolgálatait az emberiség bástyájaként emlegetett városnak. Hogy miféle feladatokat hajt végre, arról minden ügynök mélyen hallgat - de az akciók ritkán vértelenek. A titoktartást elsősorban az ügynökök védelme indo­kolja, hiszen Kránnak és csatlós-államainak fejvadá­szai, ügynökei és bérgyilkosai Ynev-szerte valóságos hajtóvadászatot rendeznek a Titkosszolgálat leleple­zett emberei után. Talán nem másnak, mint a tete­mes kárnak köszönhető ez, melyet a szervezet okoz a sötétség erőinek.

Tény, hogy a pyarroni titkosszolgálat világszerte hatékonyságáról és sajátos módszereiről ismeretes. Jelentős események, politikai cselszövevények rit­kán maradnak rejtve előtte. Mondják, a Délvidéken bármi fontos történik, két embert mindig találsz a környéken: Krán kémjét és a pyarroni titkosszolgá­lat ügynökét.

Shien-gorr

Aquir harci iskola a legrettegettebb Tiltott Tarto­mányban, Fray-Grimonarban. Mindennél fényeseb­ben bizonyítja, az évezredek során aquir nép is elfogadja az emberi faj létjogosultságát. A Shien-gorr tagjai aquir varázslók által átalakított fejvadászok, akik minden tekintetben levetkőzték már emberi mivoltukat. Harci tudományuk sem csekély, de igazi erőségüket mágiával átalakított testük szívóssága adja.

A Shien-gorr iskolát a Birodalom üldözi, politikai okokból mégis eltűri; a varázstudók szerint az átala­kítottak lelke hosszú időre kitaszíttatik a lélekván­dorlásból.

Sötét Együttállás

"...A Démon Szeme csillagkép minden évezredben néhány hétig ragyog csak az ynevi égbolton - tekintete kedvez a sötét praktikáknak - azután visszahúzódik a Fekete Fátyol mögé, s csak a szeme sarkából tekint le a világra. Az Elátkozott Utas századonként tűnik fel, két éjszaka alatt bejárja az ynevi eget - ideje alatt megerő­södik a Külső Síkok befolyása. A két égi jelenség tízezer évenként egyszer figyelhető meg egyidejűleg..."

Az Ynevi csillag-kalendáriumok a Pyarron szerinti 3690-es esztendőt a Sötét Együttállás éveként emle­getik. Maga az együttállás két éjszakára korlátozó­dik, de közeledte és múlta egyaránt befolyást gyako­rol a mágikus praktikákra. A két éjszakán megnyíl­nak a síkokat elválasztó kapuk, a mitikus erővonalak megkönnyítik a gonosz lények megidézését. A jósla­tok szerint ekkor született meg Amhe-Ramun máso­dik ynevi Manifesztációja, s világszerte rosszándékú, túlvilági lények, démonok törtek át Ynevre. Kétségtelen tény, hogy mindenütt megerősödtek a titkos szekták, addig ismeretlen, sötét vallások szöktek szárba.

theub

Jellegzetes dzsad felsőruházat, gyakorta térdig vagy az alá ér. Bő, buggyos anyagát derékban széles övvel fogják át. Felette általában csak kaftánt viselnek.

Transceps

A birodalmi fejvadászokat irányító varázstudó meg nevezése és rangja. A legtöbb birodalmi iskolában tanult varázstudó elsajátítja a transceps-meditációt, melynek segítségével folyamatos mentális kapcsolat­ban állhat az irányítása alá tartozó fejvadászokkal. Ennek legmagasabb szintje a sequadion-háló, amely teljes asztrális és mentális összeköttetést biztosít nem csak a transceps felé, hanem a résztvevő fejva­dászok között is.

A transceps távolból végzi a fejvadászok mágikus védelmét, a szakmai kérdések kivételével (azok a Meridian hatáskörébe tartoznak) ő a csapat pa­rancsnoka. A birodalmi fejvadászklán nem foglal­koztat transcepseket, azt minden bevetés során a Birodalom rendeli ki a fejvadászok mellé.