Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


ALAPELVEK ÉS SZEMÉLYISÉGEK

 

Van mindazonáltal egy pont, amely megfontolást érdemel, és amelyet kérdés formájában

lehetne megközelíteni. A tanítvány bátran kérdezhet az anyaggal kapcsolatosan

az alábbiak szerint:

„Egyes emberek a lét problémáját értelmi mérlegeléssel közelítik meg; mások a szív felismerésével;

egyeseket a fejük motivál, másokat a szívük; egyesek megtesznek dolgokat vagy elkerülnek más

dolgokat, mert inkább tudnak mintsem éreznek; némelyek a környezetükre mentálisan reagálnak és

nem érzelmileg.

„A pont, amelyen megvilágítást kell keresni az, hogy talán egyesek számára nem a szolgálat az ösvény,

mert ők inkább tudják semmint szeretik Istent, aki, végtére is nem más, mint az ő legbensőbb

énjük. Ez nem inkább az okkultista és a bölcs útja, semmint a misztikusé és a szenté? Végeredményben

nem elsősorban az a sugár-e a kérdés, amin valaki halad, vagy a Mester, aki alatt valaki az inaséveit

szolgálja? Az igazi tudás nem az intellektuális szeretet egy fajtája? Ha egy költő ódát írhat az

intellektuális szépséghez, miért ne fejezhetnénk ki elismerésünket az iránt az egység iránt, amely a

fejben fogant meg és nem a szívben? A szívek nagyon jól meg vannak a maguk módján, de nincsenek

a világ durva bánásmódjához szoktatva.

„Tehet valaki egyebet, mintsem hogy elfogadja jelenlegi korlátozottságát, miközben a fejlődés Isteni

Törvénye segítségével olyan transzcendenciát keres, amilyen neki jár? Nincs itt valami olyasmi (összehasonlítás képpen), mint a szellemi kisebbrendűségi érzés olyanok részéről, akik érzékenyek

(vagy talán túl érzékenykedők) amiatt a tény miatt, hogy míg életük intellektuálisan csupa érdekesség,

szívük pusztáját nem lehetett még mint rózsát virágzásra bírni?

„Más szavakkal, feltéve, hogy valaki igyekszik kijelölt helyére jutni és ott az Isten Jelenlétében

alázattal szolgálja a Testvériséget, mit számít, hogy az alapvető követelmény számára egy fejbéli, nem

pedig szívbéli dolog?”

Az efféle kérdezősködésre az alábbiakat válaszolnám:

Ez nem a sugár kérdése, sőt, még csak nem is az alapvető megkülönböztetésé az

okkultista és a misztikus között. A teljes egész egyéniség esetében mind a fejnek,

mind a szívnek egyforma erővel kell működnie. A fejlődés folyamatában, időben és

térben természetesen, az egyének megkülönböztethetők mindegyik életükben uralkodó

irányulásukról. Csupán azért, mert nem látjuk a teljes képet, felrajzoljuk ezeket az

időleges megkülönböztetéseket. Egyetlen életen belül az ember lehet uralkodóan értelmi,

és az Isten szeretetének útja lehet számára nem megfelelő, az Isten szeretete az

ő szívében árnyékba borul, és okkult megközelítése jelentős fokban elmúlt életek

misztikus felfogásán alapszik. Számára a probléma Isten ismerete, azzal a kilátással,

hogy mindenki felé ezt az ismeretet szeretettel közvetítse. Éppen ezért a számára

legkisebb ellenállás vonala a felelős szeretet, amely a csoport és a család iránti kötelességben nyilvánul meg. Az egyetemes szeretet, amely az élet minden formájára és

természetére kisugárzik, az Istenismeret egy fejlettebb fokán következik be, de ez az

ő fejlődésének része csak egy másik életben lesz.

Az emberi természetet tanulmányozók (és minden jelöltnek ezzé kell lenni) jól teszik,

ha észben tartják, hogy a különbségek időlegesek. Az emberek különböznek:

a) sugárban (amely alapvetően az élet magnetizmusára hat).

b) az igazság megközelítésében, akár az okkult, akár a misztikus út bír számukra

erősebb vonzóerővel .

c) polarizációban, aszerint, hogy az élet érzelmi, értelmi vagy fizikai irányulását

választják.

d) fejlődési állapotukban, amely az emberek között látható különbségekhez vezet.

e) asztrológiai jegyeikben, amelyek minden egyes életnek az irányát döntik el.

f) fajtában, ami a személyiséget a megfelelő fajtabéli gondolatformához kapcsolja.

Az alsóbbrendű sugár, amelynek mentén az ember megtalálható, a kisebbik sugár,

amely testetöltésről testetöltésre változik, nagyjából megadja ennek az életnek a színezetét.

Ez a másodrendű szín. Ne felejtsük el, hogy a Monád elsődleges sugara eónokon át húzódik. Nem változik. Ez egyike annak a három elsődleges sugárnak,

amelyek végül szintézisbe fogják hozni az emberek fiait. Az lélek sugara fordulatrólfordulatra

változik, fejlettebb lelkeknél fajtáról-fajtára, és magában foglalja jelenlegi

fejlődésünk öt sugarának egyikét. Ez az uralkodó sugár, amely együtt rezeg az ember

kauzál testével. Egybevághat a monád sugarával, vagy lehet az elsődlegesnek valamely

kiegészítő színe. A személyiség sugara életről-életre változik, amíg csak a

monadikus sugár hét alsóbbrendű skáláján át nem halad.

Éppen ezért, az olyan emberekkel való foglalkozás közben, akiknek a monádjuk

hasonló vagy kiegészítő színű sugáron található, úgy fogjuk találni, hogy rokonszenvvel

közelednek egymáshoz. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a fejlődésben

sokkal előbbre kell tartani, hogy a monád sugara jelentős befolyással lehessen. Így

tehát az esetek többsége nem tartozik ebbe a kategóriába.

Az átlagosan fejlett embereknél, akik küzdenek, hogy megközelítsék az ideálisat,

lelkük sugarának hasonlósága kölcsönös elismerést fog kiváltani, amit barátság követ.

Két ember számára, akik azonos lélek sugáron vannak, az egymás nézőpontjának

elfogadása könnyű, és igaz barátokká válhatnak megbonthatatlan hűséggel egymás

iránt, mert mindketten megértik, hogy a másik úgy cselekszik, amint ők is tennék.

De ha (a léleksugár hasonlóságához ráadásul) még a személyiség sugara is azonos,

akkor jönnek létre azok a ritka dolgok, mint a tökéletes barátság, a sikerült házasság,

a két ember közti megszakíthatatlan kapocs. Ez valóban ritka.

Ha akad két ember azonos személyiség sugáron, de a léleksugaruk nem hasonlít,

akkor jönnek létre azok a rövid és hirtelen barátkozások és vonzódások, amelyek

olyan rövidéletűek, mint egy pillangó. Ezeket a dolgokat szükséges észben tartani és

felismerésükkel együtt jár, hogy el is tudjuk fogadni. A látás tisztasága körültekintő

magatartást eredményez.

A különbségek egy másik oka a testek polarizációjának tudható be. Ha csak ezt fel

nem ismerjük az emberekkel való foglalkozás során, bekövetkezik a megnemértés.

Ha ezt a kifejezést használjuk: „egy asztrál testére polarizált ember”, akkor valójában

egy olyan emberre gondolunk, akinek a lelke alapvetően azon keresztül működik. A

polaritás a csatorna tisztaságára mutat. Hadd illusztráljam. Az átlag ember lelkének

otthona az értelmi szint harmadik alszintjén van. Ha egy embernek az asztrálisa főként

a harmadik alszinten található asztrális anyagokból áll, és a mentálisa főként az

ötödik alszintről, akkor a lélek törekvéseit az asztráltestre fogja összpontosítani. Ha

van egy mentál teste a negyedik alszint anyagából és egy asztrál teste az ötödik

alszintjéből, a polarizációja mentális lesz.

Ha arról beszélünk, hogy a lélek többé-kevésbé átvette már egy ember irányítását,

akkor ezen azt értjük, hogy testeibe a magasabb alszintek anyagait építette be. A lélek

csak akkor veszi át felelősséggel az irányítást, amikor már egy ember teljesen eltüntette

testeiből a hetedik, hatodik és ötödik alszintek anyagát. Ha ő egy bizonyos

mennyiséget beépített a negyedik alszint anyagából, a lélek kiterjeszti ellenőrzését.

Ha már egy bizonyos mennyiség jelen van a harmadik szint anyagából, akkor az ember

már az ösvényen van; ha a második szint anyaga uralkodóvá válik, akkor beavatást

nyer, és amikor már csak atomi szubsztanciájú anyaggal bír, Mesterré vált. Éppen

ezért jelentősége van annak, hogy az ember milyen alszinten van, és polarizációjának

felismerése rávilágít az életére.

A harmadik dolog, amit nem szabad elfelejteni, hogy még ha ezt a két korábbi

pontot magunkévá is tettük, a lélek tapasztalatainak kora gyakran okozza a megértés

hiányát. A fenti két pont nem visz minket nagyon messze, mert az emberi sugár érzékelésének

képessége még nem sajátja ennek az emberi fajnak. Most csak feltételezésekkel

való megközelítésre és az intuíció alkalmazására vagyunk képesek. A kevéssé

fejlett nem tudja teljesen megérteni a fejlettet és kisebb fokban ugyan, de a fejlett

lelkű sem tud megérteni egy beavatottat. A nagyobb megérti a kisebbet, de fordítva

nem igaz.

Ami azoknak a cselekedeteit illeti, akiknek a fejlettsége jelentősen meghaladja a

tiéteket, csak arra tudlak kérni benneteket, hogy tegyetek meg három dolgot:

a) Tartsátok meg magatokat a bírálattól. Az ő látókörük szélesebb. Ne felejtsétek

el, hogy a Páholy tagjai által elért legmagasabb képességek egyike, hogy fontolóra

tudják venni a forma mint lényegtelen szétrombolását. Ők az előrehaladó

élettel foglalkoznak.

b) Ismerjétek fel, hogy minden eseményt a Testvérek szerveznek meg, fehér célok

szem előtt tartásával. Az alacsonyabb fokú beavatottak, jóllehet a végtelenségig

szabad munkatársak, feljebbvalóik terveibe éppúgy beleilleszkednek, mint ahogyan

ti teszitek azt a magatok alacsonyabb fokozatán. Nekik is megvannak a

maguk megtanulandó feladataik és a tanulás szabálya az, hogy minden tapasztalatnak

meg kell adni az árát. A büntetés, amely egy helytelenül megítélt tettet

követ, megértéshez vezet. Az elöljárók résen vannak, hogy jóra fordítsák azokat

a szituációkat, amelyek a náluk alacsonyabb szinten állók hibáiból következtek

be.

c) Azt sem szabad elfelejteni, hogy az Újraszületés Törvénye elrejti a jelenlegi

válság titkát. Lelkek egész csoportja jön össze, hogy kidolgozzon bizonyos

karmát, amely a múltban halmozódott fel. Az emberek súlyosan vétkeztek a múltjukban. A büntetés és az átminősítés természetes feldolgozás. A múltbéli

erőszak és kegyetlenség súlyos karmát von maga után, de mindnyájatoknak lehetősége

van átminősíteni a régi vétkeket.

Jól jegyezzük meg azt is, hogy az alaptörvények örökérvényűek, a személyiségek

időlegesek. Az alaptörvényeket az örökkévalóság fényében kell szemlélni; a személyiségeket

az idő szempontjából. A probléma az, számos esetben, hogy két alapelv is

számításba jöhet, amelyek közül az egyik másodlagos. A nehézség abban van, hogy

(lévén mindkettő alapelv), mindkettő helyes. A kellő megítélés szempontjából szabály,

és ezt nem szabad elfelejteni, hogy a lényeges alapelvek (bölcs megértésük és

gyümölcsöző alkalmazásuk miatt) az intuíció szerepét teszik szükségessé, míg a másodlagos

alapelvek inkább az értelemét. Ebből adódik, hogy a módszerek szükségszerűen

különböznek. Ha a lényeges alapelvhez tartjuk magunkat, a legbölcsebb

módszerek: a csend és az örömteli bizalom abban, hogy a Törvény működik, minden

személyes rosszindulatú gyanúsítás elkerülése, kivéve a bölcs és szeretetteljes megjegyzéseket,

és az elhatározás, hogy mindent az örökkévalóság, nem pedig az idő

megvilágításában szemlélünk, ami párosuljon egy állandó törekvéssel, hogy a szeretet

törvényét követjük és csak az istenit tekintjük felebarátainkban még akkor is, ha az

ellenkező oldalon állnak.

A másodrendű alapelvek esetében – amit jelenleg minden ellentétes erő hangsúlyoz

– az alsóbbrendű elme használata a kritizálás veszélyét rejti magában, az idő

által megszabott módszerek alkalmazását a három világban, módszerekét, amelyek

magukban foglalják a személyes támadást, szidalmazást és az erő rombolásra fordítását,

valamint egy olyan szellemét, amely ellentétes a törvénnyel az egység síkján. Az

„ellentétes erők” fogalmat helyesen használjuk, ha csak tudományos értelemben

vesszük és az ellentétes pólust fejezzük ki vele, amely egyensúlyhoz vezet. Ne felejtsük

el tehát, hogy ellentétes csoportok nagyon komolyak lehetnek, de a konkrét elme

őbennük gátként szerepel a magasabb meglátás szabad érvényesítésében. Komolyságuk

számottevő lehet, de bizonyos dolgokban az elért eredményeik kisebbek, mint

azokéi, akik lényeges alapelvekhez ragaszkodnak, amelyeket az intuíció fényében

szemlélnek.

Egy alapelv olyan valami, ami az igazság néhány szempontját testesíti meg, amelyen

ez a mi rendszerünk alapszik; ez az emberi tudatba való kis beszivárgás abból az

eszméből, amelyre a mi Logoszunk alapít mindent, amit tesz. A Logosz minden tettének

alapja a cselekvő szeretet, és az alapvető eszme, amelyre Ő az emberi Hierarchiával

kapcsolatos tevékenységét alapozza, a szeretet hatalma, hogy mindent előre

vigyen – hívjuk evolúciónak, ha tetszik, nevezzük egy belső ösztönzésnek, ha ez jobban

megfelel, de ez a szeretet, amely mozgásban tart, és hajt tovább a tökéletesedés felé. Ez hajtja az egészet további megnyilvánulásra. Ennélfogva ennek az alapelvnek

kell állnia minden tevékenység mögött, és ha a kisebb szerzetek igazgatása cselekvéshez

vezető szeretetre épül, minden tag isteni ösztönzést nyer, őket is hasonlóképpen

teljes megnyilvánulásra bírva, és így még nagyobb tökéletességre fognak

törekedni és kielégítőbb eredményre.

Egy alapelv, ha valóban alapvető, nyomban az intuícióhoz fordul, és az ember

magasabb Énjének azonnali egyetértését fogja kiváltani. A személyiségben kevés,

vagy semmi érdeklődést sem talál. A lélek másokhoz való viszonyának egy fogalmát

testesíti meg. Az alapelv mindig a maga szintén irányítja a lélek cselekvését, és amint

egyre inkább a léleknek vezetése alá kerülünk, személyiségünk ezáltal tudja megérteni

ezeket az eszméket és képes reagálni rájuk. Ez az, amire gondolnunk kell mindig,

ha másokkal foglalkozunk és befolyásolnia kell ítéleteinket. Egy alapelv magunkévá

tétele tévedhetetlenül jelöl meg egy újabb pontot a fejlődésben.

Egy alapelv lelkesít meg egy megállapítást, amely a legtöbb ember legfőbb javára

vonatkozik. Az, hogy egy embernek szeretni kell a feleségét, az egy alapelv megállapítása,

amely a személyiségen uralkodik. De ezt később át kell alakítani egy nagyobb

alapelvvé, hogy az embernek szeretnie kell felebarátait. Háromféle alapelv van, és a

magasabbhoz az alacsonyabb rendűn keresztül jutunk el: