Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


AZ AKADÁLYOK LEKÜZDÉSE

 

elmozdításának

munkáját, amelyeket a következőkben lehetne felsorolni:

a) Annak felismerésében áll a további megnyilatkozásokhoz vezető ösvény, hogy

engedelmeskedjünk a soron következő feladatnak és ragaszkodjunk az igazság

megismert legmagasabb rendű formájához.

b) Annak a felismerése, hogy a legfontosabb dolog gyakorolni a szenvtelenséget,

és szívesen vállalkozni arra, hogy vidáman alávessük magunkat bármilyen időleges

kellemetlenségnek, fájdalomnak vagy gyötrődésnek, látva a jövő dicsőségét,

amely a múló órák felhőit eloszlatja.

c) Annak a felismerése, hogy a szintézis az a módszer, melynek segítségével a

dolgok megértésére juthatunk, és hogy az ellentétpárok egybeolvadása révén az

a középső út nyílik meg, amely egyenesen a fellegvár szívébe vezet.

A tanuló remélheti, hogy e három dologgal kiválóan vezérelheti az életről alkotott

elgondolásait, és fáradhatatlan küzdelemmel elháríthatja a négy akadályt, amelyet

fentebb érintettünk.

Visszatérve a II. Szabály végiggondolására, először is a léleknek a személyiséghez

való viszonyával fogunk foglalkozni, mindenekelőtt a meditáció álláspontjáról. Tehát

foglalkozunk „a nagyobb fény”-nyel, később pedig az „alsó fény”-nyel, amely „felvetül”.

Ez összevág az okkult tudás törvényével, ami szerint a mindenre kiterjedővel,

az univerzálissal kell kezdeni.

Emlékezzünk, hogy ezek a szabályok csak azoknak a részére állnak fenn, akiknek

a személyisége összehangolt és akik gondolkozásukat fokozatosan ellenőrzésük alá

vonták. Az ember éppen ezért használja az alsóbbrendű, érvelő elmét, míg a lélek a

magasabbrendű vagy absztrakt elmét használja fel. Mindkét egység az ész egyetemes

princípiumának két aspektusával működik és kapcsolatuk ennek az alapján válik lehetővé.

Az embernek a negatívjára kell fordítania az elmét és befogadóképessé a lélek

iránt, ez az ő pozitív tevékenysége (jegyezzük meg itt a pozitív szó alkalmazását

annak a kísérletnek a során, hogy az elmét befogadóképessé tegyük, hiszen itt van

elrejtve a helyes cselekvés kulcsa). A lélek működése meditáció közben az legyen,

hogy a meditációt olyan pozitív fókuszponttá tegye, hogy az rányomja az alsóbbrendű gondolkodásra a bélyegét és így az alsóbbrendű embert egy vonalba állítsa az Örök

Tervvel.

Itt megint egy, a pozitív és a negatív rezgés között létrejött viszonyhoz jutottunk,

és az ilyen viszonylatok tanulmányozása sok információhoz juttatja a tanulót, és ez az

első beavatás előkészítéséhez segítő tanítás egy részét képezi. Adhatunk itt e viszonylatokról

egy listát, bemutatva őket fejlődő kapcsolataikban az evolúció útján.

1. A viszony a nő és férfi fizikai teste között, amit az emberek szexuális kapcsolatnak

neveznek, és amit olyan kiemelkedő fontosságúnak ítélnek manapság. Az

illúzió fátyla alatt a szimbólum gyakran leköti a figyelmet és amit képvisel, arról

megfeledkezünk. E kapcsolat megoldása közben kerül sor a faji beavatásra,

és ez az, amivel a faj most el van foglalva.

2. A kapcsolat az asztrál- és a fizikai test között, ami a többség számára a pozitív

asztrális természet ellenőrzése a negatív, automatikus fizikai felett. A fizikai

testet, a vágy eszközét a vágy lendíti és irányítja, – vágy a fizikai élet után és

vágy a kézzel fogható megnyerése után.

3. A viszony az elme és az agy között, ami a fejlettebb emberek és népek problémáját

alkotja, és amelynek fontosságára az iskolák és egyetemek rendszere utal.

Ebben a tekintetben nagy fejlődés következett be az elmúlt ötven évben, amelynek

legmagasabb pontját a pszichológusok munkája jelenti. Ha ezt megértettük,

akkor az elmét pozitív tényezőnek tekintjük, amelyre a formai természet másik

két aspektusa befogadóképesen reagálhat. Ezek lesznek az elme automatizmusai.

4. A viszony a lélek és a személyiség között, amely a jelöltek figyelmét most lefoglaló

probléma, hiszen ők az emberiség családjának pionírjai, a nyomkeresők

a lélek világában. Ezzel az összefüggéssel a misztikusok és az okkultisták foglalkoznak.

5. A viszony a rekeszizom alatti és fölötti központok, illetve a következők között:

a) A gerinc kiinduló pontjánál lévő központ és az ezerszirmú lótusz, a fejközpont.

Ebből az alsó központ négy szirmából válik szét a sok, vagyis a

négyesség elvész az egyetemességben.

b) A szakrális központ és a torok. Ebben egyesülés jön létre a tizenkét Alkotó

Hierarchia és a négyesség között, és a torok tizenhat szirmú lótuszának titka

megmutatkozik.

c) A Plexus Solaris, vagyis a napfonat központ és a szív, amelyben ennek a

naprendszernek a tökéletes ember tízese elvész a beteljesedett tizenkettőben.

Ahogyan a tizenkét Alkotó Hierarchia (külső és alkotó jellegében)

kapcsolatba kerül az emberrel, aki viszont formai szempontból a tökéletesedett

négyes, úgy a napfonat központ és a szív közötti kapcsolatban a második

aspektus teljesedik ki; a lélek szeretet tökéletesen ki tudja fejezni

magát az érzelmi természeten át.

6. A viszony a két fejközpont között, vagyis a szemöldökök közötti központ és a

fej fölötti központ között. Ez a viszony akkor jön létre és lesz állandóvá, amikor

a lélek és a test egyetlen működési egységgé válik.

7. A kapcsolat a tobozmirigy és az agyalapi mirigy között az előbbiek eredményeként.

8. A magasabbrendű és alacsonyabbrendű elme közötti összefüggés, amely magában

foglal állandó és növekvő lelki kapcsolatot. A három test (vagy a szellemi

ember) imitálja a lélek meditatív magatartását és a lélek meditációja a maga

szintjén is tovább folyik. Ebben a szabályban elsőrendűen ezzel és ennek hatásaival

foglalkozunk.

Egy későbbi viszony a lélek és a monád között, amely most nem foglalkoztat bennünket,

csak a harmadik beavatás után jön létre, és a kozmikus fejlődés során ezek a

kapcsolatok is létrejönnek. Az emberi faj, mint egész, azonban csak a lélek és test

közötti összefüggés kialakításában érdekelt, ezen túl nem szükséges mennünk.

Amint az ember megpróbál ellenőrzést gyakorolni az esze fölött, a lélek, válaszként,

tevékenyebben támadóvá válik. A szoláris Angyal munkája eddig lényegében a

maga saját világában zajlott és a maga és a szellem kapcsolatával foglalkozott, és

ezzel az embernek, aki fizikai síkon küzdötte végig a maga ciklusait, nem volt közössége.

A lélek fő energiaráfordítása eddig általános volt és kifelé mutatott az ötödik

birodalom felé. A szoláris Angyal most a válság és az irányváltás felé halad. Az emberiség

korai történetében volt egy nagy válság, amelyet az individualizáció korszakának

hívunk. Abban az időben a szoláris Angyalok az állatemberi faj (vegyük észre,

hogy az egész faj) részéről támadt igényre vagy követelésre válaszul energiájuk egy

mentalizáló minőségű részét elküldték az állatembereknek. Megtermékenyítették – ha

szabad így kifejeznem – az agyat. Így kelt életre az emberiség. Ez a csíra két más

képességet is bevitt magával, a szellemi szeretetet és a szellemi életet. Ezeknek a

megfelelő időben majd meg kell nyilvánulniok.

Az emberi ész kivirágzása, amely olyannyira jellemzi a jelenkort, egy második

válságot is jelent a szoláris Angyalnak. A kettő közül az első csak szimbólum volt.

Ami miatt a szoláris Angyal létezik, az kezdi érezteti jelenlétét az emberiség között

és egy másik erős kényszerítéssel jelentkezik a szoláris Angyal felé, ami ezúttal egy

második megtermékenyítést fog előidézni. Ez fogja ellátni az embert olyan tulajdonságokkal,

amelyek képessé teszik az emberi korlátok áthatolására, hogy részévé válhasson

a természet ötödik, szellemi birodalmának. A szoláris Angyal első

erőfeszítése az állatembereket emberi lényekké változtatta, a második pedig az emberi

lényeket – az emberi család tapasztalatait ismerő – szellemi egyedekké fogja változtatni.

Evégből a szoláris Angyal, a lélek, újraszervezi önmagát és irányt változtat, hogy

erejét az emberek világára visszairányíthassa. A léleknek kapcsolatot kell teremteni

hármas természetének alsóbb aspektusai és aközött a része között, amelyik már szállást

vett az ember agyában. Az intelligens tevékenységnek és a szeretetbölcsességnek

egyesülnie kell és ennek az egyesülésnek a fizikai síkon kell végbemennie.

Ennek elvégzése érdekében a lélek „mély meditációba” lép, egységben minden

más lélekkel, aki a maga eszközét éber állapotba helyezte már. Ez az alapvető

csoportmeditáció, és amikor az ember eléri a keleti könyvek által „számádhi”-nak

nevezett állapotot, akkor már mint lélek sikerrel vesz részt ebben a csoportmeditációban

és a szolgálatnak abba az időszakába lép, amely a bolygó Hierarchiáján keresztül

jut kifejezésre. A racionális ész és az absztrakt ész egységként működik és mozgató princípiumuk a szeretet. A lélek szeretetet és absztrakt intelligenciát kifejezve

egyesül fizikai megnyilvánulásával az agyon keresztül, és amikor ez megtörtént,

az alsóbbrendű ember szinkronba hozta a maga meditációját a lélekével.

A mi munkánknak ez a célkitűzése. Ezt ne felejtsük el és tegyünk meg minden

erőfeszítést azért, hogy az észt és az agyat olyan működő helyzetbe hozzuk, hogy az

ember ki tudjon szökni a saját meditációjából és (szem elől vesztvén gondolatait)

lélekké váljon, és gondolkodóvá a lélek birodalmában.

Talán új gondolatnak tűnik egyesek számára, hogy a lélek maga szervezi meg önmagát

egy erőfeszítésre, erői irányváltoztatására és fölkészülésre egy friss és erőteljes

impulzusra, de így van. Az élet minden formája a fejlődés hatóereje alatt beavatásról

beavatásra halad és a lélek maga sem kivétel e folyamat alól. Ahogyan az állatember

lelke egyesült egy másik isteni princípiummal, s ezzel létrehozta a természet negyedik

világát, úgy a lélek az emberiségben szintén kapcsolatot keres más isteni aspektusokkal.

Amikor ez a kapcsolat létrejön, akkor jön el a Földre Isten Országa; a fizikai

sík ezzel átalakul, és ez a sajátos időszak, amelyet szimbolikusan az ezredév kifejezéssel

illetünk meg, elérkezik.

Ebben a korszakban Isten Ismerői érvényesülni fognak azok felett akik egyszerűen

csak áhítoznak erre az ismeretre, és a velük való kapcsolat, valamint az átadott erő

eredményei érezhetők lesznek a természet mindegyik világában.

A diadalmas szoláris Angyalok megígért elismerése és meditációs tevékenységük jutalmazott célja az uralom

lesz minden forma felett, valamint a hatalom, hogy a szeretetnek nevezett szellemi

energia átadásának erejével fognak rendelkezni. Az Isten Fiai fognak

diadalmaskodni a Földön teljes inkarnált megjelenésben és fényt (ennélfogva életet)

hozva minden megnyilvánult forma számára. Ez a „teljesebb élet”, amiről a Krisztus

beszél. Ezt érték el az igazi Nirvánába jutottak, akik megszakítás nélküli meditációban

élnek a szellemi birodalomban, mégis működhetnek a földön. A beavatás munkája

képessé teszi az embert, hogy állandóan a középpontban éljen, de úgy

tevékenykedjék, hogy az isteni energiát osztogatja bármely irányba, és – a későbbi

beavatások után – minden irányba.

Mi most a következő szabály meggondolásakor átvesszük az ember „kisebb fény”-

ének munkáját a fizikai síkon. Én, aki valamelyest beléptem a szoláris Angyal életének

megértésébe, igyekszem biztosítani zarándok társaimat, hogy az érzékek tűnő

dolgai jelentéktelenek és értéktelenek összehasonlítva azzal a jutalommal – itt és ebben

az életben – ami arra az emberre vár, aki a mindennapi tudatát igyekszik saját

lelkével egyesíteni. Akkor belép a lelkek közösségébe és nem áll egyedül.

A kivételesen magányos időszakok a rossz irányultság eredményei és a ragaszkodás

ahhoz, ami elfedi a látványt és úgy telerakja mindenfélével az ember markát,

hogy nem tudja megragadni „a drágakövet a lótuszban”.