Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Hosszú türelemre van szüksége a belső oldalon állóknak

mindazokkal való foglalkozás során, akiket egyéb és jobb anyag híján erre

alkalmaznak. Némely fizikai meggondolatlanság a fizikai testet befogadásra képtelenné

teszik; bizonyos aggályok és gondok azt okozhatják, hogy az asztráltest olyan

ritmusra rezeg, ami a belső célok elfogadását lehetetlenné teszi; bizonyos előítéletek,

egynémely kritika, valamiféle büszkeség adódhat, ami az értelmi hordozót teszi haszontalanná.

E nehéz munkának a jelöltjei végtelen gondossággal kell, hogy figyeljék

önmagukat és meg kell őrizzék belső nyugalmukat és békéjüket, valamint értelmi

rugalmasságukat, ami valamennyire alkalmassá igyekszik tenni őket az emberiség

őrzésére és vezetésére.

Az alábbi szabályokat lehet tehát megadni:

1. Lényegbevágó, hogy a motiváció abszolút tisztaságára kell törekedni.

2. Ezt követi a belépés képessége a magasabb helyek csendjébe. A gondolatok

elcsendesedése a ritmus törvényétől függ. Ha az ember sok irányban vibrál és

gondolatokat rögzít minden oldalról, akkor ez a törvény nem képes megérinteni.

Az egyensúlyt és nyugalmat helyre kell állítani a kiegyenlítettség elérése végett.

A rezgés törvénye és az atomi anyag tudománya szorosan összefonódik. Ha

majd az atomokról és tevékenységükről, reakciójukról és összműködésükről

többet tud az ember, akkor a testét is tudományosan vezéreli, szinkronba hozza

a rezgések és a ritmus törvényeit. A kettő ugyanaz – a gravitáció törvényének

fázisai – és mégsem hasonlít egymásra. A Föld maga is egy entitás, amely az

akarat erejével mindent magának tart meg. Ez elég homályos dolog, eleddig

meglehetősen keveset tudtunk meg róla. A Föld-entitásnak belégzése és kilégzése

átható rezgést okoz, – ez a fizikai sík anyagának rezgése. Összefüggésben

van ez a Holddal is. Az emberiség azon tagjai, akik különösképpen Holdbefolyás

alatt állnak, mindenki másnál jobban reagálnak erre a vonzásra, és őket

nehéz közvetítőnek felhasználni. A belső nyugalomból származó csendet kell

kiművelni. A jelölteket ösztönözni kell: el ne felejtsék, hogy eljön az idő, amikor

ők is részét alkotják a fátyol belső oldalán álló tanítók csoportjának. Ha addigra

nem ismerték meg a csendet, amely erőből és tudásból származik, hogyan

fogják elviselni például az önmaguk és a külső oldalon állók közötti kommunikáció

hiányát, amivel szembetalálják magukat. Meg kell tehát tanulni, hogyan

lehet csendben maradni, vagy különben hasznosságunk válik bizonytalanná

asztrális ingerlékenységünk következtében, amikor a másik oldalon leszünk.

3. Jusson eszünkbe mindig, hogy napi életünkben a nyugalom hiánya megakadályozza

a lélek szintjén álló tanítókat, hogy eljuthassanak hozzánk. Törekedjünk

tehát arra, hogy nyugodtak maradjunk, s amint az életünk pereg, dolgozzunk, fáradozzunk

és küzdjünk, de őrizzük meg belső nyugalmunkat. Húzódjunk vissza

rendszeresen a bensőnkön való munkálkodásba és így alakítsunk ki a magasabb

szintek felé egy reagálási képességet. A Mestereknek a belső nyugalom tökéletes

állhatatosságára van szükségük azoknál, akiket használni akarnak. A belső

egyensúly az, ami nem veszíti el a célt szem elől, és ami végzi a külső munkát a

fizikai síkon összpontosított agybéli figyelemmel, anélkül, hogy a belső befogadóképesség

torzulást szenvedne. Ez kettős tevékenységet feltételez.

4. Tanuljuk meg irányítani a gondolatainkat. Fontos ellenőrizni amit gondolunk.

Ezek olyan napok, amikor az egész emberiség érzékennyé, telepatikussá és reagáló

képessé válik a gondolati kölcsönhatások iránt. Közeledik az idő, amikor a

gondolat közkinccsé válik és a többiek érzékelni fogják, amit mi gondolunk. A

gondolatokat éppen ezért gondosan őrizni kell. Akik magasabb igazságokkal

érintkeznek és érzékennyé válnak az Egyetemes szellemmel szemben, azoknak

meg kell őrizni valamennyit tudásukból mások gondolkodásának betörése elől.

A jelölteknek meg kell tanulni bizonyos gondolataikat elrejteni, és megelőzni,

hogy egynémely ismereteik kiszivárogjanak a köztudatba, amikor embertársaikkal

kapcsolatba lépnek.

Természetesen alapvető fontosságú elfogadni e szavaknak a jelentőségét: „nem

szórja szét az erőit”. Olyan sokféle útja van a tevékenységnek, amelynek a lélek által

ösztönzött tanítvány nekiveselkedhet. A különféle cselekvési irányok felől bizonyosságot

nyerni nem könnyű, és minden jelölt ismeri a bizonytalankodást. Helyezzük az

egész problémát kérdés formába és száműzzük a mindennapi küzdelmek szintjére,

minthogy még nem vagyunk abban a helyzetben, hogy felfoghassuk miképpen „szórhatja

szét erőit” egy lélek a magasabb szinteken.

Milyen előfeltételek alapján tudhatja meg az ember, hogy a számos tevékenység

melyiket válassza, mint a leghelyesebbet? Más szavakkal: van-e valami kinyilatkoztatás,

ami képessé teszi az embert, hogy tévedés nélkül kiválassza a megfelelő tevékenységet

és meginduljon a helyes úton? A kérdésben nincs utalás a választási

lehetőségre, ami a szellemi küzdelem ösvénye és a világi ember útja között van. Ez

csak a helyes cselekedetre utal, amikor az ember a választással áll szemben.

A tény az, hogy az ember fejlődése folyamán egyre finomabb megkülönböztetések

elé lesz állítva. A gyermeklelkeket kielégítő durva szétválasztást jóra és rosszra meghaladja

a helyes és helyesebb, magas és magasabb, finomabb megkülönböztetése, és

az erkölcsi vagy szellemi értékeket szembe kell állítani a legaprólékosabb szellemi megismeréssel. Az élet feszültségeiben és küzdelmeiben, valamint az egyes csoportokat

alkotók egymásra gyakorolt állandó nyomása miatt a kérdés igencsak bonyolult.

Ilyenféle problémák megoldásában bizonyos általános megkülönböztetések megelőzhetik

a sokkal finomabbakat, és ha az előbbiekben döntés született, akkor az

utóbbiak foglalhatják el helyüket. Az önző és önzetlen cselekedetek közötti választás

a legnyilvánvalóbb, ami példáját adja a jó és a rossz közötti választásnak és a becsületes

lélek ezt könnyen megteszi. Egy választás, amely magában foglalja a megkülönböztetést

az egyéni előny és a csoportfelelősség között, nyomban eltüntet minden

egyéb tényezőt és könnyű az olyan ember számára, aki vállalja a rá jutó felelősséget.

Figyeljünk a szavak használatára: „a rá jutó felelősséget”. Mi most a normális, józan

emberrel számolunk, nem pedig az aggályoskodó morbid fanatikussal. Ezután következik

a különbségtétel a hasznos dolgok között, beleértve a fizikai síkkal kapcsolatos

üzleti és pénzügyi tényezőket is, ami annak a megfontolásához vezet, hogy mi a legfőbb

jó minden szóba jövő csoport számára. De túljutva ezen a hármas megkülönböztetési

folyamaton és elérve egy bizonyos helyezést, olyan esetekkel kerülünk

szembe, ahol még mindig választanunk kell ugyan, de amelyekben sem a józan ész,

sem a logikus megkülönböztető érvelés nem segít. Az elvárás csak annyi, hogy a

megfelelőt tegyük, az elhatározás pedig az, hogy a lehető legmagasabb szinten cselekedjünk

és tetteknek azt a módját válasszuk, amelyik a lehető legeslegjobbat teszi a csoportnak, teljesen függetlenül a személyes megfontolásoktól. Ugyanakkor az ösvényen,

amelyen járnunk kell, világosság nem látható. Az ajtót, amelyen be kellene

lépni, nem vesszük észre, és az ember az állandó határozatlanság állapotában marad.

Hát akkor mit kell tenni? Két dolog közül az egyiket:

A jelölt először is követheti hajlamait, és a cselekvésnek azt a vonalát választhatja

a megmaradt lehetséges vonalak közül, amelyik számára a legbölcsebbnek és a legjobbnak

látszik. Ez magában foglalja a karma törvényének működésébe vetett hitet,

és erőteljes eltökéltségről tesz tanúságot, ami a legjobb módja annak, ahogyan a személyiség

megtanulja tartani magát a saját lelke döntéseihez. Azonkívül magában

foglalja a továbbhaladás képességét a meghozott döntés talaján és így tartja magát a

céljaihoz rossz érzések és sajnálkozás nélkül.

Másodszor, várhat, belenyugodván abba, hogy van egy belső irányérzéke, tudván,

hogy a megfelelő időben meg fog bizonyosodni azáltal, hogy minden ajtó becsukódik,

kivéve azt az egyet, amerre az ő útja vezet. Ugyanis csak egyetlen nyitott ajtó

van, amelyen át egy ilyen ember bemehet. Felismeréséhez intuícióra van szükség. Az

első esetben még elkövethet hibákat, hiszen az ember ezen tanul és gazdagodik, a

második esetben lehetetlen hibázni és cselekvése csak helyes lehet.

Nyilvánvaló tehát, hogy minden egy felismerésbe torkollik: hogy hol is van a helye

a fejlődés fokozatain. Csak a magasan fejlett ember tudhatja az időt és az idősza kokat és tudhat megfelelő finom megkülönböztetéseket tenni a pszichikai hajlam és

az intuíció között.

A végső elhatározás két útját végiggondolva az ember, akinek józan eszét kell

használnia és egy, a konkrét észre alapozott cselekvéssorozatot kell elindítania, ne

gyakorolja az ajtó kinyitására várakozás magasabb szintű módszerét. Túl nagy az

elvárás azon a helyen, ahol van. Tanulnia kell a helyes döntésekből és az ész megfelelő

alkalmazásából a problémák megoldásában. Ezzel a módszerrel növekedni fog,

mert az intuitív tudás gyökerei mélyen a lélekbe nyúlnak és a lélekkel ezért kapcsolatba

kell kerülni, mielőtt az intuíció működésbe léphet.