Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Fehér Mágia folytatás!

 

A TANÍTVÁNY ÚTJA

 

A fehér mágus mindig is olyan valaki, aki a lelkével, „angyalával” való összehangolódás

által fogékony a maga tervei és céljai iránt, és éppen ezért képes befogadni a

magasabb benyomásokat. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a mágia fentről lefelé irányulóan

működik, és a szoláris rezgések eredménye, nem pedig azoké az impulzusoké,

amelyek a lunáris pitrik (bizonyos déva csoportok amelyek a három világ

felépítésében vesznek részt) egyikéből vagy másikából sugárzanak. A szoláris

pitriből származó benyomást gyakorló energia aláömlése a belső összeszedettség

eredménye, az erők összegyűjtéséé, még mielőtt koncentráltan ráirányítaná azokat a

maga árnyékára, az emberre, valamint a következetes meditációé a célról és a tervről.

Nem lesz haszontalan a tanuló számára, ha itt eszébe jut, hogy a lélek (akárcsak a

Logosz) mély meditációban van a fizikai megtestesülés teljes ciklusa alatt. Ez a meditáció

ciklikus természetű, a benne résztvevő pitri saját tükörképéhez ritmikus energia-

áramokat küld, mely áramokat az ember „magasrendű impulzusok”-ként fog fel,

álmokként és sugalmazásokként. Ezért világos, hogy a fehér mágia művelői miért

előrehaladott és szellemi emberek, hiszen a „tükörkép” ritkán befolyásolható a lélek

vagy szoláris angyal által, amíg csak számos újraszületési cikluson át nem ment. A

szoláris pitri a maga „árnyékával” vagyis tükörképével a szutratmán keresztül áll kapcsolatban, ami, ha szabad így kifejeznem, végigvonul lefelé a testeken át a fizikai

agyba lépés pontjáig, de az ember eddig még nem tud összpontosítani vagy tisztán

látni egyetlen irányban sem.

Ha hátrafelé néz, csak az illúziók szintjének ködeit és miazmáit látja, és ezek már

nem érdeklik. Ha előrefelé néz, egy távoli fényt lát, amely vonzza ugyan, de hogy mit

világít meg a fény, azt még nem látja. Ha körülnéz, csak elmosódó alakokat lát, és az

élet formai oldalának mozgóképeit. Ha befelé néz, a fény által vetett árnyékokat látja,

és sok akadályt vesz észre, amelyeket félre kell tolni a távolban látható fény elől,

hogy megközelíteni lehessen, és hogy az beléhatolhasson. Ezután megismerheti önmagát,

mint magát a fényt, és ebben a fényben járhat és közvetítheti azt hasonlóképpen

mások felé is.

Talán helyes volna arra gondolni, hogy a tanítványság állapota sok tekintetben a

fejlődés teljes lépcsősorának a legnehezebb része. A szoláris angyal megszakítatlanul

mély meditációban van. A belőle kisugárzó energia impulzusok egyre erőteljesebbek,

és rezgésszámuk egyre nő. Az energia egyre inkább átjárja a formákat, amelyeken

keresztül a lélek kifejezést keres és megpróbál irányítást gyakorolni.

Ez visszavisz engem ahhoz a megállapításhoz, amit az I. Szabály korábbi elemzésének

7. pontjában tettem. Azt mondtam: „A lélek meditációjának a természete ritmikus

és ciklikus, mint minden másé a kozmoszban. A lélek lélegzik, alakja ezáltal él”. A lélek meditációjának ritmikus természete mellett nem szabad csak úgy elmenni

a jelölt életében. Az egész természetben van egy ár-apály, és az óceán dagályában egy

örök törvény csodálatos leképzését láthatjuk. Amint a jelölt a lelki élet áradásaihoz

igazítja önmagát, kezdi felismerni, hogy mindig van egy beáramlás, ami éltet és élénkít,

amit egy kiáramlás követ olyan bizonyosan és kikerülhetetlenül, mint amilyen

megváltoztathatatlan az erő törvénye. Ezt az ár-apályt láthatjuk működni a halál és a

testetöltés folyamatában. Látható azonkívül az emberi életek egészének folyamán,

hiszen egyes életek éppenséggel statikusnak vagy eseménytelennek látszanak, lassúnak

és tétlennek a lélek tapasztalatszerzésének szemszögéből, míg mások vibrálóak,

tele vannak élménnyel és növekedéssel. Nektek, akik munkások vagytok ezt nem

szabad figyelmen kívül hagynotok, amikor azt kutatjátok, hogyan segíthetnétek másoknak

helyesen élni. A lelki energiák apálya van-e éppen vagy pedig az áradást élik

át. Egy időleges elcsendesedési perióduson haladnak-e át, felkészülve a nagyobb impulzusokra

és erőfeszítésekre, úgy, hogy az elvégzendő munka erősítés és stabilizálás

legyen, hogy képessé tegye őket a szellemi életben való helytállásra, vagy pedig éppen

az erők egy ciklikus beáradásának vannak alávetve. Ebben az esetben a munkásnak

arra kell törekednie, hogy segítséget nyújthasson az energia irányításában és

hasznosításában, amely (ha rosszul irányítják) hajótörött élethez vezethet, de ha bölcsen

alkalmazzák, teljes és gyümölcsöző szolgálatot eredményezhet.

A fenti gondolatokat alkalmazhatja a nagy faji ciklusokra is, aki az emberiséget

tanulmányozza, és sok érdekességet fedezhet fel. A tanítvány életében, és számunkra

ennek a jelentősége életbevágó, ezek a ciklikus impulzusok nagyobb gyakorisággal és

gyorsasággal, valamint erőteljességgel jelentkeznek mint az átlagos ember életében.

Kétségbeejtő sebességgel váltakoznak. De a misztikusok hegy-völgy élménye csak az

egyik mód ennek az apály-dagály jelenségnek a kifejezésére. A tanítvány hol napfényben,

hol pedig sötétben jár. Néha megismeri a teljes egyesülés örömét, máskor

megint minden ostobának és terméketlennek tűnik. Szolgálata alkalmanként gyümölcsöző

és kielégítő, és valóban úgy látszik, hogy képes segítséget nyújtani, máskor úgy

érzi, hogy nem ajánlhat fel semmit, szolgálata semmitmondó és éppenséggel elégtelen.

Minden tiszta a számára az egyik nap és úgy érzi, hogy a hegytetőn áll egy napsütötte

vidékre nézve, ahol tekintete előtt minden világos. Isten fiának érzi és tudja

magát. Később ellenben leereszkednek a felhők, már semmiben sem bizonyos, és úgy

tűnik, mintha semmit sem tudna. Napfényben jár és szinte le van nyűgözve a nap

sugarainak csillogásától és hevétől, és azon tűnődik, hogy ezek az egyenlőtlenségek,

meg az ellentétek heves változásai meddig is tartanak még.

Ám ha egyszer rádöbben, hogy már figyeli a ciklikus impulzusok és a lélekmeditáció

hatását saját formai természetére, a dolgok jelentése világosabbá válik, és

fel fogja ismerni, hogy éppen ez a formai aspektus az, aminek a válaszai kihagynak,

és ami az energiára egyenlőtlenül reagál. Akkor megtanulja, hogy ha a lélek-tudatban

képes élni és tetszése szerint el tudja érni ezt az „emelkedett szint”-et (ha szabad magam

így kifejeznem), a formai élet változásai már nem érintik. Akkor majd látja a

borotvaél keskenységű ösvényt, ami a fizikai élet szintjéről a lélek birodalmába vezet

és rájön, hogy ha állhatatosan követi, az kivezeti őt az érzékek örökké változó világából

a nappali világosság fényére, a valóság világába.

Az élet formai oldala akkor egyszeriben a szolgálat terévé válik s nem lesz többé

az érzéki felismerések helye. Csak hadd tűnődjön a tanítvány ezen az utolsó mondaton.

Legyen célja, hogy a lélek szerint éljen. Akkor a lélekből sugárzó ciklikus impulzusok

olyan impulzusok lesznek, amelyekért ő maga felelős és amelyeket ő maga

bocsát ki magából; akkor már úgy ismeri magát mint kezdeményező ok, és nem az

okozatok alárendeltje.

Egy más szemszögből nézve két tényezőhöz érkezünk: a lélegzethez és a formához,

amit a lélegzet lát el energiával és indít tevékenységre. Gondos tanulmányozás

után világossá válik, hogy mi eónok hosszat azonosítottuk magunkat a formával;

hangsúlyoztuk a kifejtett tevékenység hatásait, de nem értettük meg a légzés természetét

és nem ismertük az Egy természetét, aki lélegzik. Munkánk során most azzal

foglalkozunk, aki ritmikusan ki- és belélegezve a formát helyes ténykedésre bírja és megfelelően irányítja. Ez a mi célunk. Mindenesetre kellő megértésre lesz szükség,

ha intelligensen akarjuk felfogni feladatunkat és annak következményeit.

Még sok mindent lehetne mondani erről a szabályról, de legyen elegendő ennyi,

amit itt adtunk elő megfontolás végett az átlagos, tanítványságra áhítozó ember számára

és aminek alapján tevékenykedhet. Legtöbbünk átlagos, nemde? Ha másnak

tekintenénk önmagunkat, akkor elválasztanánk magunkat másoktól, és az elszakadás

bűnébe esnénk – amely az egyetlen igazi bűn.

A fent elmondott gondolatok értékelése be kell, hogy építse a jelöltbe a meditációs

tevékenység értékének felismerését, amíg a lélek impulzusaira adott ciklikus válaszoknak

a gondolata áll a reggeli meditációs tevékenység, a déli visszaemlékezés és

az esti áttekintés hátterében. A telihold és az újhold még nagyobb ár-apályt idéz elő.

Emlékezzünk erre is.

Legyen teljes és állandó a szellem birodalmából áradó ciklikus erők munkálkodása

mindnyájunkban, hívjon elő bennünket a fény, a szeretet és a szolgálat birodalmába

és csalogasson ki ciklikus megnyilvánulásokat azok mindegyikéből. Legyen állandó

váltás azok között, akik tanítanak és a tanítványok között, akik utasításra várnak!

Sok előzetes munkát kell majd elvégezni. A tanítványnak a fizikai síkon és a belső

tanítónak (akár a Nagyok közül való, akár a „szívünkön belüli Mester”) tudniok kell

egymásról valamit és hozzá kell szoktatni magukat egymás rezgéseihez. A belső síkokon működő tanítóknak igencsak küzdeniük kell a fizikai testben élő tanulók értelmi

folyamatainak lassúsága miatt. De bizalom beállítja a kellő rezgést, ami végül

is alapos munkához vezet. A hit, a nyugalom és az igyekezet hiánya, valamint az érzelmi

nyugtalanság hátráltatnak.